2017. július 16., vasárnap

A PFC 2017. júniusi interjúja Cobra-val

Fordította: Takács Anikó, Rácz Anita
Cobra egy plejádi kontakta és több, mint 35 éve áll kapcsolatban a földalatti mozgalmakkal. Az Ellenállási mozgalom arra kérte, hogy maradjon névtelen és folyamatos kommunikációban van az X-Bolygó lényeivel, akik az Ellenállási Mozgalmat segítik. Az agarthai hálózat és a Fényerők földi képviselőjeként arra törekszik, hogy felkészítse az embereket a közelgő Eseményre.
Lynn - Üdvözlünk a júniusi interjún, Cobra. Örülünk, hogy itt vagy.
COBRA - Köszönöm a meghívást. Mindig öröm számomra ezeken az interjúkon részt venni.
Lynn - Lynn vagyok és itt van velem beszélgetőpartnerem, Aaron. Arra gondoltam, hogy ma kezdésnek a június 14-i londoni Grenfell Toronyban történt tűzesetről tennék fel kérdéseket .
Őszinte részvétünket fejezzük ki mindazoknak, akik ebben a tűzben elveszítették hozzátartozóikat.
Az épületek burkolata bizonyos fokú hőszigetelést biztosít és ellenáll az időjárásnak. Ugyanakkor a burkolat tűzveszélyes is lehet, tervezéstől és anyagtól függően. Ez volt a helyzet Grenfell tűzesetnél is, Cobra?
COBRA - Ennek az esetnek külső okai voltak. Az épület egész szerkezete elavult volt és a karbantartása nem volt megfelelő. Egyszerűen azért, mert az épület tulajdonosa úgy döntött, hogy nem fektet be eleget a fenntartásába.
Lynn - Szóval akkor nem gondolod, hogy egy Egyesült Királyságbeli 9-11-ről vagy egy hamis zászlós eseményről van szó?
COBRA - Nem hamis zászlós esemény volt. Egyszerűen mindenhol a bolygón sok tűzveszélyes épület van és előbb-utóbb bárhol megtörténhet valami hasonló, mert nem vizsgálják meg a minimális biztonsági előírásokat. Egyébként a Fényerők sok ilyen esetet akadályoztak meg szerte a bolygón az elmúlt néhány évben, amik így nem történtek meg.
Lynn - Nahát! Tudom, hogy nagy felfordulás volt a szituációval kapcsolatban a kormánnyal és hogy mintegy 300 km-rel távolabb helyezték el az ott élő embereket, ami sok nehézséget okoz. Nagyon rossz helyzetben vannak most azok az emberek.
Aaron - Üdvözöllek Cobra. Aaron vagyok, Lynn kérdezőtársa. Most jöjjön a második kérdés. Azt mondják, hogy Justin Trudeau Fidel Castro törvénytelen gyermeke és ezért folyik Kanada és Kuba közt kereskedelem. Igaz ez, Cobra?
COBRA - Nem tudom megerősíteni ezt az információt.
Lynn - Voltak olyan beszámolók, mely szerint Steve Scalise, kongresszusi tag lelövése azzal kapcsolatos, hogy beszélt az embercsempészetről és a gyermekek kegyetlen kihasználásáról. Tudsz ehhez bármit hozzáfűzni?
COBRA - Azt mondanám, hogy sok olyan embert elhallgattatnak valamilyen módon, akik megpróbálják ezt a témát leleplezni, és ez egy ilyen eset volt. De nem számít, mit tesz a cabal, nem tudják ezeket titokban tartani. Egyszerűen túl sok ilyen ember lesz, mert az elmúlt hónapokban drámaian megnövekedett azok száma, akik tisztában vannak ezzel a szituációval. Ez a Fényerők műveletének része, hogy mindez nyilvánosságra kerüljön amint lehet, mert az embereknek tudni kell róla és aztán sokkal könnyebb lesz akcióba lépni e tettek ellen.
Lynn - Steve Scalise-t egy fegyveres lőtte le két héttel ezelőtt egy évente megrendezendő baseball meccsen. Ez a fegyveres, James Hodgkinson a Deep State lélektani hadviselése alatt állt vagy csak egy agymosott liberális volt, aki úgy érezte, hogy a republikánus párt egyszerűen gonosz? Tudnál erről mondani valamit, Cobra?
COBRA - Ő azon emberek egyike volt, akik trauma alapú elmeprogramozásnak voltak kitéve és egyszerűen csak aktiválták. Aktiválták benne az orgyilkos programot. A cabalnak sok ilyen embere van kulcspozícióban az Egyesült Államokban és világszerte.
Aaron - Dennis Rodman, az egykori amerikai kosárlabda játékos, aki el szokott látogatni Kim Dzsongun észak-koreai elnökhöz, azt mondja, hogy Kim Dzsongun egy átlagos ember és nem akar senkit lebombázni, az USA-t sem. Tudjuk, hogy Észak-Koreában egy nagyon elnyomó rezsim működik egy magasabb hatalom erős irányítása alatt áll. Szóval Kim Dzsongun csak parancsoknak engedelmeskedik és jó pofát vág a látogatóinak, mint pl. Dennis Rodman-nak vagy tényleg maga a gonosz, ahogy azt mindannyian hittük róla?
COBRA - Nem maga a gonosz, hanem a jezsuita befolyás alatt álló hálózat bábja, akik saját céljukra használják fel az észak-koreai helyzetet.
Lynn - Szaúd-Arábiában, Izraelben, Ukrajnában, Japánban, az USA-ban és más országokban tárgyalások folynak a kormányrendszer változtatásairól, hogy véget vessenek a konfliktusoknak és előkészítsék az utat egy új pénzügyi rendszernek. Ezek logikus, szükséges és valós tárgyalások?
COBRA - Azt mondanám, hogy bizonyos szinten valóban folynak tárgyalások a kormányzati rendszer megváltoztatására ezekben az országokban és ez meg is fog történni. Ezek a változások előbb-utóbb bekövetkeznek majd, de nem ez a fő távlati célja az egész helyzetnek, mert a pénzügyi újraindítás csak az Eseménykor fog megtörténni, nem előtte. Viszont lehetőség van bizonyos politikai változásokra előtte is és ezek meg is fognak történni az Esemény előtt. Tulajdonképpen néhány országban már megtörténtek ezek a változások és más országokban is meg fognak történni.
Lynn - Cobra, tudod, kik vesznek rész a tárgyalásokon? A Fehér Kalaposok? A titkos űrprogramok tagjai? Vagy ki?
COBRA - Nagy valószínűséggel, tulajdonképpen a legtöbb esetben a Fehér Kalaposok vesznek részt az érintett országokban és más bizonyos, úgymond titkos pozitív csoportok, akik még nem lettek megemlítve egyetlen blogon vagy weboldalon sem. Ők nem nagyon szerepelnek a nyilvánosság előtt, nagyon kerülik a nyilvánosságot és a tárgyalások nagyrészt teljesen a színfalak mögött zajlanak és sehol nem számolnak be róluk.
Aaron - Milyen információid vannak arról az esetről, amikor állítólag az USA haditengerészetének USS Fitzgerald rakétahordozó rombolójának ütközött egy fülöp-szigeteki teherszállító hajó? Mi történt valójában?
COBRA - Mélyebb szinten sok - hogy úgy mondjam - játékot játszanak a haditengerészet titkos űrprogramjáról szóló közzététellel kapcsolatban és bizonyos erők, azt mondanám, negatív erők megpróbálják figyelmeztetni a haditengerészetet, hogy ne fedjenek fel túl sok mindent, mert létezik az USA haditengerészetében egy nagyon erős pozitív frakció, akik közzé akarják tenni a dolgokat, akik tulajdonképpen a teljes közzétételt szorgalmazzák. Mindent közzé akarnak tenni. Viszont léteznek más frakciók, akik erősen ellenzik ezt. Jelenleg elég erős belharcok folynak ezzel kapcsolatban.
Aaron - Tudsz róla, ki indította el ezt az egészet?
COBRA - A chimera csoporthoz nagyon közel álló emberek parancsára tervelték ki és a nyomok az Egyesült Államok Légi erejéhez vezetnek.
Aaron - Miért tették?
COBRA - Ahogy már mondtam, ez a haditengerészetnek szánt figyelmeztetés, hogy ne fedjenek fel túl sok mindent a titkos űrprogramokról.
Aaron - És nyilvánvalóan ezt próbálják is elérni.
COBRA - Igen.
Lynn - A Long Island partjainál lévő víz alatti atlantiszi piramisokat arra használják a Fényerők, hogy segítsenek egyensúlyba hozni a Long Island-en lévő fekete kő energiáját?
COBRA - Igen.
Lynn - Hasznunkra válna, ha az otthonunkban lennének piramisok vagy a zsebünkben vagy az ágyunk alatt vagy fölött?
COBRA - Igen.
Lynn - Hogy működnek ezek a piramisok?
COBRA - A szakrális geometria alapelvein működnek. A piramis alakzat tulajdonképpen egy interdimenzionális átjárót hoz létre, ami megkönnyíti, hogy a magasabb dimenziós energiák eljussanak a fizikai síkra. A Fényerők ezeket a piramisokat a globális planetáris Fény- és energiahálózat részeként tudják használni, hogy több fényt csatornázzanak a fizikai sík felé.
Aaron - Cobra, csak hogy megértsük a világ egyes prominens embereinek gonoszsági fokozatát, tudnál adni nekünk egyfajta értékelést, hogy hol helyezkednek el egy 1-től 10-ig terjedő skálán, ha az 1-es jelenti a jó embert, a 10-es pedig a gonosz megtestesítőjét? Mivel Zbigniew Brzezinski halála után a Központi Napba került, feltételezem, hogy ő 10-e lenne ezen a skálán. Értékelnéd az alábbi embereket, hogy véleményed szerint hol állnak?
Aaron - Kezdjük David Rockefeller-rel.
COBRA - Azt mondanám, hogy Brzezinski 9-es, David Rockefeller pedig 10-es.
Aaron - Mi a helyzet Soros Györggyel?
COBRA - Soros György 9-es.
Aaron - Soros György halott?
COBRA - Nem.
Aaron - És Hillary Clinton?
COBRA - Hillary Clintos 8-as.
Aaron - Ő még életben van?
COBRA - Igen, még életben van.
Aaron - Mi a helyzet Bill Clintonnal?
COBRA - Bill Clinton 7-es és 8-as között van.
Aaron - Értem. Ez érdekes. És ő is életben van még, ugye?
COBRA - Igen. (Hallottunk olyan pletykákat, hogy már meghalt.)
Aaron - Mi a helyzet Saddam Husseinnel?
COBRA - 7-es és 8-as között.
Aaron - Ő halott?
COBRA - Igen.
Aaron - És Osama bin Laden?
COBRA - Ő is 7 és 8 között volt.
Aaron - És ő egyértelműen halott, ugye?
COBRA - Igen.
Aaron - Értem. A következő kérdés Osama bin Ladennel kapcsolatos.
Lynn - Ha már Osama bin Ladennél tartunk, 2001-ben azt mondták, hogy bin Laden komoly vese- és májelégtelenségben szenvedett és dialízisre volt szüksége akkoriban, de nem tudta megkapni. Emiatt halt meg Afganisztánban 2001. decemberében. Amikor a 2011. május 2-i feltételezett rajtaütést követte el a házában a haditengerészet elitalakulata, és ő meghalt, soha nem láttunk bizonyítékokat erre pl. a testéről vagy bármiről. El kellett hinnünk, azt a sztorit, amit a kormány mondott. Cobra, el tudnád mondani, hogy mi történt valójában Osama bin Lademmel?
COBRA - Tulajdonképpen a rajtaütés valóban megtörtént és ekkor ölték meg, de azt is hozzátenném, hogy nem ő volt a kulcsszemély. Csak egy bábként használták fel egy olyan történetben, amit el akartak adni - az al-kaida csoportról szóló egész történetet. Ez csak egy kitalált történet volt, hogy így nagyítsák fel az úgynevezett terrorizmus elleni háborút és fenntartsák az USA hadsereg jelenlétét a Közel-Keleten és tovább működtessék ezt a petrodollár gépezetet. Ez állt az egész helyzet mögött.
Lynn - Szóval az a történet, hogy 2001. decemberében halt meg, nem igaz.
COBRA - Így van.
Valami újdonság... most került fel a PFC oldalára: van egy új oldalunk, amit annak szánunk, hogy itt jelentetjük meg olvasóinknak az Ellenállási Mozgalom Tagjainak írt leveleit. Sokan érdeklődtek az Ellenállási Mozgalom felől és hogy hogyan tudnak velük kommunikálni. A PFC most segít ennek a folyamatnak a megvalósításában.
Az Ellenállási Mozgalom azért jött a Földre, hogy segítsen nekünk a bolygó felszabadításában. Olyan földönkívüliek a tagjai, akiknek a fő bázisuk az X-Bolygón van, a Plútón túl. Azért vannak itt, hogy segítsenek, de nem azért, hogy mindent megtegyenek nekünk. Ez a mi bolygónk és nekünk kell kivenni a jelentősebb részt ebből a felszabadítási folyamatból.
Cobra azt állította, hogy az Ellenállási Mozgalom tagjai, mivel földönkívüliek, más képességekkel és érzelmi felépítéssel rendelkeznek, mint az emberek. Néha nehéz nekik megérteni az embereket, akik eltérő érzelmeket fejeznek ki. Azért, hogy segítsünk nekik megismerni bennünket, embereket, segíthet, ha mentálisan/telepatikusan kapcsolatba lépünk velük vagy fizikailag írunk nekik; hogy hogyan érzünk, milyen küzdelmeink vannak, hogy hogyan birkózunk meg a 3D-s élettel a Földön. Itt a lehetőség, hogy elmondjuk nekik, akik azért jöttek, hogy segítsenek, hogy mi nyomja a szívünket. Így erősíthetjük meg a köztünk lévő köteléket. Ez egyfajta gyógyulási mód.
Arra biztatunk benneteket, hogy kommunikáljatok az Ellenállási mozgalommal. Írjátok meg gondolataitokat, vágyaitokat és imáitokat. Itt kifejezhetitek magatokat. Mit szeretnétek elmondani az Ellenállási Mozgalomnak?
A prepareforchange.net oldalon találjátok ezt az oldalt a Cobra/RM fül alatt, a negyedik link a legördülő menüben.
Aaron - Arról számoltak be, hogy Fukushima körül teljesen megszűnt a sugárzás, miután egy hatalmas, ismeretlen repülőkből álló flotta repült el a terület fölött, a japán katonai hírszerzés szerint. Ez új hír vagy ez az az információ, amiről már régóta beszélsz? Az jutott el végre a hírekbe?
COBRA - Ez már régi hír. Ez évekkel ezelőtt történt, amikor a fukushimai eset. Tulajdonképpen mostanában és az elmúlt években nem figyelhető meg sok sugárzás a területen, kivéve a reaktorhoz nagyon közel. Én magam kb. 30 km-re voltam a reaktortól és a területen normális volt a radioaktivitás és az emberek pont úgy élnek ott, mint bárhol máshol, mindenféle zavar nélkül.
Aaron - És ez főleg amiatt van, mert a galaktikusok segítettek abban, hogy lecsökkenjen a sugárzás?
COBRA - Igen, beavatkoztak bizonyos fokig közvetlenül a fukushimai tsunami után és nagyban megfékezték az atomerőműben kialakult helyzetet. Azok a hírek, melyek a Csendes-óceánban lévő sugárzásról szóltak, egyszerűen dezinformációk.
Lynn - Tudnál valamit hozzáfűzni Leo Zagamihoz, az ex-illuminátus bennfenteshez és a nemrégiben megjelent illuminátusokról szóló felfedéséhez? Valóban nyilvánosságra hozza az illuminátusok belső ügyeit?
COBRA - Nagy részét nyilvánosságra hozza. Nem mindent abból, amit tud, de egy bizonyos részét igen.
Lynn - Van valamilyen szerepe a felszabadítási folyamatban?
COBRA - Igen, elég sok mindent nyilvánosságra hozott évekkel ezelőtt és tulajdonképpen abban segít, hogy még mélyebb információk megjelenjenek az illuminátusok bizonyos frakcióiról, főleg Olaszországban a P2 páholyról és hasonló szervezetekről.
Aaron - Benjamin Fulford ezt írta a legújabb helyzetjelentésében: "jó eséllyel lehet feltételezni, hogy Habsburg Károly, a Páneurópai Unió vezetője és a Habsburg-trón trónörököse esélyt kap ősei birodalmának újjáélesztésére most, hogy Szász-Gotha-Rothschild versenytársainak ennyire meggyengült a hatalma. Ez az "ismerjük meg az új főnököt, aki ugyanaz, mint a régi főnök" helyzet lenne, amit az embereknek el kell viselniük az Eseményig?
COBRA - Tulajdonképpen van néhány dolog ezzel kapcsolatban. Az egyik a Rothschild-Szász-Gotha és a Habsburg frakciók között zajló belviszályok. Fontos megértenünk, hogy ez a két frakció nem nagyon különbözik egymástól. De azt mondanám, hogy a Habsburg frakción belül megtapasztalható egy pozitív Templomos csoport beszivárgása, akik ezt a szituációt nem Habsburg Károly, hanem a Fényerők bizonyos terveivel összehangolva használják fel. Tervezek néhány információt hamarosan nyilvánosságra hozni ezzel kapcsolatban.
Lynn - Tudsz valamit mondani arról a háromujjú Nazca múmiáról, amit nem rég találtak Peruban?
COBRA - Mit szeretnél tudni ezzel kapcsolatban?
Lynn - Azt szeretnénk tudni, hogy vajon valós vagy hamis beszámolóról van szó?
COBRA - Óvatosan közelíteném meg ezt a témát. Nem fűznék túl sok reményt ehhez a konkrét történethez.
Lynn - Lehet, hogy hamis információ?
COBRA - Azt mondanám, hogy zavar keletkezett az egész folyamatban és nem minden az, aminek látszik.
Lynn - Van bármi más információ, amit tudnál nekünk mondani erről a múmiáról?
COBRA - Jelen pillanatban nincs. De újra csak azt mondanám, hogy nem kell túl sok fókuszt helyezni erre és túl nagy reményt fűzni hozzá.
Aaron - Nem rég azt mondtad, hogy június közepe után helyzetjelentéssel fogsz szolgálni a Fényerők néhány műveletével kapcsolatban. Mivel már elmúlt június közepe, tudnál erről mondani valamit?
COBRA - Közzétettem információkat erről már június közepe előtt és akkor elmondtam mindent, amit tudtam.
Aaron - Értem. Mi a helyzet Long Island-del, ahol a chimera és a fekete kő található?
COBRA - Azt mondanám, hogy jelenleg ez a Fényerők elsődleges fókusza és nyilvánvaló okokból nem tudok jelenleg mit hozzáfűzni ehhez a nagyon kritikus, nagyon fontos folyamatban lévő művelethez.
Aaron - Mi a helyzet a Szíriában lévő energiaörvénnyel? Jobb már?
COBRA - Igen, már jobb a helyzet. Sok előrejutás tapasztalható Szíriában. Nem gyors, de szilárd a haladás. A Fényerők folyamatosan szabadítják fel Szíriát és szinte láthatjuk ennek a szíriai horrortörténetnek a végét.
Aaron - Hogy folyik a Kongó örvény megtisztítása?
COBRA - A Kongó örvény energetikai tisztításában elég nagy előrelépés tapasztalható, de a fizikai síkon nem annyira, mert sok ott a traumatizált ember és egyszerűen nincs elég segítség és jóakarat ahhoz, hogy megváltoztassák a helyzetet. Lassan és fokozatosan fog bekövetkezni ez a gyógyulás a végső áttöréssel, az Esemény pillanatában.
Aaron - És mi a helyzet a Föld körül lévő plazma síkkal?
COBRA - A Föld körül lévő plazma sík elég nagy mértékben javult az elmúlt néhány hónapban, főleg június közepe óta.
Aaron - És mi a helyzet a toplet bombákkal?
COBRA - Ugyanez a helyzet.
Aaron - Van egy Yaldabaoth-tal kapcsolatos kérdésünk. Van valami, amit el tudsz róla mondani?
COBRA - Amennyit tudtam, nyilvánosságra hoztam ezzel kapcsolatban. Ahogy már említettem, jelenleg egy nagyon kritikus művelet közepén vagyunk és nem akarok semmi olyan hírt közzétenni, ami veszélyeztetné ezt. (Rendben, érthető.)
Lynn - 2017. június elején volt a legutóbbi Bilderberg csoporttalálkozó.
Aaron - Egy erről készült beszámolóban azt kritizálva, hogy az orosz Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség képes teljes bizonyossággal azt állítani, hogy a CERN megkísérel kapcsolatot létesíteni másdimenziós entitásokkal, azt közölték, hogy Dr. Anatolij Bugorskij tudós, aki 1978. július 13-án a történelem egyetlen olyan embere lett, aki valaha belehelyezte a fejét egy működésben lévő ciklotron részecskegyorsítóba és ez olyan képességekkel ruházta őt fel, hogy képes mentálisan dimenziókon áthaladni. Cobra, szerinted ez ennek az incidensnek köszönhető? Nem kívánt mellékhatásai is lettek ennek vagy olyasmi, ami nem került nyilvánosságra?
COBRA - Alapvetően ő és az ilyen kísérletek valóban megnyitnak dimenziókon átvezető portálokat. Megtapasztalt mellékhatásokat mialatt ott járt.
Lynn - Tulajdonképpen ebben a beszámolóban az olvasható, hogy egyszer, s mindenkorra bebizonyosodott, hogy Einstein tévedett. A részecskék nem csak meghaladják a fénysebességet, de azonnal kommunikálni tudnak akkor is, ha szétválasztják őket, bármilyen távolságban (vagy dimenzióban) is vannak. Ezt a Nemzeti Szabványügyi és Technológiai Intézet kutatói fedezték fel 2015-ben és ezt az elképesztő felfedezést múlt héten kínai tudósok is megerősítették. Ez valóban így van?
COBRA - Igen, nagy mértékben így van.
Lynn - Ezt tesszük meditáció és teleportálás során?
COBRA - Igen.
Lynn - Tudnál még erről beszélni?
COBRA - Lényegében kvantumszinten az egész univerzum összekapcsolódik és a fénysebesség csak azokra a részecskékre érvényes, melyek az úgymond átlagos negyedik dimenziós tér-idő kontinuumban utaznak, míg az úgymond egyesült kvantummező messze túlmegy ezen. Ez a kommunikáció mindig lehetséges és nem csak lehetséges, hanem tulajdonképpen mindig ez történik.
Aaron - Ez a beszámoló elmagyarázza, hogy az anyagi és az emberi létezés alapjai 100%-ig hamisnak bizonyultak és csak hazugságra és szándékos félrevezetésre épültek, míg az igazság az, hogy amint az anyaméhben létrejön az élet, megteremtődik egy szétválaszthatatlan és azonnali kommunikációs kötelék az emberi lény és Isten között. Szóval úgy tűnik, a cabal fő feladata az volt, hogy véget vessenek ennek a kommunikációnak minden lehetséges módon. Úgy tűnik, hogy ez egy nagy átverés. Így van?
COBRA - Igen.
Lynn - A beszámolóból kiderül, hogy a CERN vezérigazgatója, Fabiola Gianotti átadta "Isten üzenetét" a Bilderberg csoportnak, ami óriási rettegést váltott ki a nyugati elit vezetők körében. Egy olyan képről van szó, amit a Nagy Hadronütköztető hozott létre és egy ősi héber nyelvű szót formáz, amit "tekel"-nek ejtünk. A szó alapjelentése: "megmérettettél és hibásnak találtak".
Tudnál nekünk több információt mondani ezzel kapcsolatban?
COBRA - Nem tudom megerősíteni, hogy ez valóban megtörtént. Azt mondanám, hogy ez csak pletyka, lehet, hogy csak egy kitalált pletyka.
Aaron - A Nagy Hadronütköztetőn egy fontos felújítást fognak végrehajtani a 2020-as évek közepén, ami majd lehetővé teszi, hogy növekedjen a részecskeütközések aránya és ez még tovább fogja javítani a pontosságát. A nevét is meg fogják változtatni Magas Fényerejű Nagy Hadronütköztetőre.
Cobra, mi az esélye, hogy ezt meg fogják építeni?
COBRA - Azt mondanám, hogy késedelmek és problémák várhatók a megépítésével kapcsolatban.
Lynn - Most egy olyan rész következik, aminek azt a nevet adtuk, hogy "Igazság vagy fikció". Arra szeretnénk kérni, hogy erősítsd meg, hogy az alábbiak valósak vagy csak kitalációk.
Lynn - Olyan híreket kaptunk, hogy június végéig több letartóztatást fogunk látni és hallani.
COBRA - Ez igaz, de azt mondanám, hogy ez fokozatosan fog történni. Nem hirtelen fog berobbanni, hanem fokozatosan fognak zajlani ezek a letartóztatások, főleg a gyermekbántalmazási hálózatban.
Lynn - Ez év őszén fog megtörténni a 3D-ből 4D-be való átmenet.
COBRA - Nem fogok dátumokat adni.
Lynn - Ferenc pápa törölte a gyermekek elleni szexuális zaklatásokért járó büntetéseket.
COBRA - Csak annyit mondanék, hogy bizonyos rendeleteit többféle módon lehet értelmezni és az emberektől függ, hogy ezt hogy használják fel vagy hogy élnek vissza vele.
Lynn - A katolikus vallást a drakonidák hozták létre.
COBRA - Ez nem igaz. Az arkhónok hozták létre. Tulajdonképpen az drakonidák csak olyan rabszolgák voltak, akik elősegítették ezt a tervet.
Lynn - A drakonidák és a reptiliánok harcolnak egymás ellen.
COBRA - Bizonyos fokig igen.
Lynn - A drakonida és reptilián populáció legnagyobb részt az Antarktiszon és a Yellowstone parkban található.
COBRA - Nem igaz.
Lynn - Európában visszaélnek a szexuális felvilágosítással az iskolákban?
COBRA - Bizonyos elszigetelt esetekben igen, de nem egy Európán keresztül terjedő irányelv részeként.
Lynn - Az Egyesült Nemzetek a Lucis Trust? (http://mek.oszk.hu/06800/06897/html/1201.htm)
COBRA - Igen és nem. Az Egyesült Nemzeteket a Fényerők hozták létre, de aztán a cabal rossz célra használta fel.
Lynn - John Podesta áll Max Spiers halála mögött?
COBRA - Nem közvetlenül, de köze volt hozzá.
Lynn - A bilderberg találkozó résztvevői bokalánccal távoztak?
COBRA - Nem igaz.
Lynn - Cobra, kik a Killdeckianok?
COBRA - Ez egy bizonyos földönkívüli faj és olyan emberek írtak róluk bizonyos könyvekben, akik kapcsolatban álltak ezzel a fajjal.
Lynn - Megpróbáltam rákeresni a neten, de semmit nem találtam róluk. Annyi volt velük kapcsolatos, hogy a Killdeckianok nem "mennek a Fénybe" halálukkor. Ez valós állítás?
COBRA - Ez az állítás, mint olyan, elhangzott, de nem igaz.
Lynn - Yellowstone egy vulkán?
COBRA - Igen, vulkán található Yellowstone felszíne alatt.
Lynn - Az utolsó kérdés következik ebben a részben - Obamának és másoknak köszönhetően egy 60 kilotonnás nukleáris fegyver van elásva a Yellowstone alatt.
COBRA - Nem igaz.
Aaron - A következő kérdés az Eseménnyel kapcsolatos (csak egy kérdés). A kérdezőnk évek óta követ téged és úgy emlékszik, azt mondtad, hogy az Esemény után csak tavasz és nyár lesz. Igaz ez?
COBRA - Nem igaz.
Lynn - Lenne néhány kérdésem a tachyonról, Cobra. Valaki ezt írta: a tachyon kamrában azt a sugallatot kaptam, hogy menjek és öntsek tachyonizált vizet Közép-Európa különböző folyóiba, vigyek belőle a különböző tengerekbe, és így a meteorológusok szerinti 2 éves vízcikluson belül, tachyon eső hullhat a földjeinken és a kertjeinkben. Ezt én meg is tettem. A tachyonok megsokszorozzák magukat a vízben, vagy magukhoz vonzanak más tachyonokat az űrből, vagy befolyásolják a víz egyéb molekuláit, míg kölcsönhatásban állnak velük?
COBRA - Összekapcsolódnak a Fátylon túl lévő tachyonokkal, így megerősítik a bolygó felszínén lévő tachyon hálózatot.
Aaron - Az egyéni gyógyulás szempontjából mi a legnagyobb haszna a tachyon kamráknak?
COBRA - A tachyon kamrák legfőbb haszna, az emberi lény minden szintjének, a fizikai testnek, és a magasabb energia testeknek a harmonizálása, illetve ez a technológia tulajdonképpen az, mely igen hatékonyan össze tud kapcsolni bennünket a Forrással.
Lynn - A tachyon kamrák fel tudják gyorsítani a bolygó felszabadításának folyamatát?
COBRA - Igen, fel tudják.
Aaron - A Föld rácsának egyes helyei erősebbnek bizonyulnak más helyeknél Gaia meggyógyításában?
COBRA - Igen.
Aaron - Bizonyos helyek erősebbnek bizonyulnak a Föld rácsán a karantén fátyol áttörésében?
COBRA - Igen.
Lynn - Cobra, mi a különbség a te tachyon kamráid és azon tachyon kamrák között, amiket mások reklámoznak? Ezek ugyanúgy működnek?
COBRA - Nem tudom megerősíteni, hogy vannak még mások is a bolygó felszínén, akik tényleg tachyon kamrákkal rendelkeznek.
Lynn - Én úgy értem, vannak még mások is. Akkor tehát te csak nem tudsz ezekről?
COBRA - Ők ezt állítják, én viszont nem tudom ezeket az állításokat alátámasztani.
Lynn - Az utolsó kérdés e témában: pontosan hogyan hat a tachyonizáló eljárás a Cintamani kövekre?
COBRA - A tachyonok bármilyen tárgy kapcsolatát megerősítik a Forrással, és ez a módszer a Cintamani kövek esetében még hatékonyabb, mivel a tachyonok, melyek kölcsönhatásba lépnek a kövekkel, még erőteljesebbé teszik azokat, hisz a Cintamani kövek a bolygó felszínén jelenleg elérhető egyik legtisztább formái az anyagnak.
Lynn - A következő terület pénzügyi vonatkozású. A pénzügyi guruk már jóideje arról beszélnek, hogy egy hatalmas pénzügyi összeomlásnak nézünk elébe, még az év vége előtt. Cobra, van rá valamilyen mód, hogy megelőzzük ezt az összeomlást, ha ez igaz?
COBRA - Tulajdonképpen az emberek az elmúlt 10 évben folyamatosan a pénzügyi rendszer összeomlását jósolják. Minden évben valaki megjövendöli, hogy ebben az évben fog megtörténni, szóval én nem aggódnék emiatt túlságosan. És valójában amit ezek az emberek érzékelnek, az a pénzügyi újraindítás, ami magába foglalja a régi rendszer összeomlását, amely az Esemény idején fog megtörténni.
Lynn - Tehetünk mi valamit spirituális, vagy meditatív szinten, ami megváltoztatja ezt a lavinát?
COBRA - Igen, természetesen a vasárnapi heti meditációk a legmegfelelőbbek arra, hogy megkönnyítsük ezt az átmenetet.
Aaron - A kriptovaluták az új pénzügyi rendszer részei?
COBRA - Nem.
Lynn - Rendben, áttérünk a történelemre. Mi Mózes valódi története?
COBRA - Alapjában véve ő egy egyiptomi papsághoz tartozó pap volt, aki aztán eljuttatta azokat a tanításokat egy bizonyos helyre, mely most Szaúd-Arábia területén található, ahol egy új vallást indított el.
Aaron - Azzal a céllal teremtették meg eredetileg a neandervölgyi emberi fajt a jótékony földönkívüliek, hogy hordozóként szolgáljon a korábban elbukott földönkívüliek jobbá tételében?
COBRA - Nem.
Aaron - A neandervölgyi fajt aztán eltérítették a sötét erők, hogy saját maguk és talpnyalóik közvetítő közegeként szolgáljon ahhoz, hogy ők 3. dimenziós formában leinkarnálódhassanak a Földre?
COBRA - Bizonyos fokig ez igaz.
Lynn - Beszélnek egy "Nap szimulátorról", egy mű Napról. Habár én nem véltem anomáliákat felfedezni a Napban a világ felém eső részén (és ez a rész kétségkívül a távol-kelet). Tényleg létezik egy Nap szimulátor?
COBRA - Nem.
Aaron - David Paulides kutatásokat végzett és jó néhány könyvet írt arról a több ezer emberről, akik rejtélyes körülmények között tűntek el nemzeti parkokban, valamint a hatóságok elutasító viselkedéséről, hogy teljes mértékben kivizsgálják az eseteket, vagy segítsenek. Az eltűnések száma megemelkedett az elmúlt 3 évben. Néhány hegymászó szó szerint köddé vált, mert ők voltak mászás közben az utolsók a sorban. Néhány embert, valamint gyereket mérföldekkel távolabb találtak meg kábultan és zavarodottan, ruhában, vagy anélkül, és közülük páran az eset után mentálisan sérültté váltak, és nem volt emlékük sem arról, mi történt. Vannak, akiket soha nem találnak meg, még a kutyák sem fognak szagot. Néhány gyerek arról számolt be, hogy lényeket látott, mások katonákat, vagy földönkívülieket, vagy éppen semmit. Egyéb beszámolók a világ minden tájáról emberek egész fürtjének különös körülmények között való eltűnéséről szólnak. Egyik magyarázat a "tételes szállítmány", vagy emberrablás a szakadár civilizációk számára a földön kívülre, vagy rabszolgamunka a bolygón, vagy azon kívül, vagy ezek portálok lennének, katonák, negatív földönkívüliek, vagy mások? Cobra, tudnál segíteni jobban megérteni ezeket az eseteket?
COBRA - Valójában a felsoroltak mindegyike megtörtént. Durván 2002-2003-ig egy egész katonai föld alatti bázis hálózat létezett, ahol ezeket az embereket kísérletekre használták fel, különféle dolgokhoz rabszolgamunkára fogták őket, és ezek közül sok a bolygón kívül zajlott. Néhány ember még most is eltűnik, mert a cabal erőszakos hálózataiba viszik őket, tehát ez még egy megoldatlan probléma.
Lynn - Igaz, hogy az ősi indiaiak északi fehér (a mai Oroszország területéről származó) emberektől kapták a Védáikat? Valamint bizonyos fokig azt, amit mi ma indiai védáknak, védikus kultúrának ismerünk?
COBRA - Nos, ez majdnem helyes. A forrás helye nem egészen Oroszország, hanem a korábbi Szovjetunió része, de azt mondanám, hogy ez a történet 60-70%-ban igaz.
Aaron - Baird Spalding 1924-es könyvsorozata: A Mesterek Élete és Tanítása néhány amerikai felfedező történetét meséli el, akik az 1900-as évek elején a Távol-Keleten jártak. Könyvsorozatot írtak tapasztalataikról, valamint a "Mesterekről", beleértve Jézust is, aki alkalmanként ellátogat oda, megváltoztatja az időjárást, megjelenik és mindent felemel, fényt, élelmet és zenét, valamint egyéb "csodákat" teremt. A belső oldalon a következő olvasható: ezek a Mesterek, vagy Idősebb Testvérek segítik és vezetik az emberiség sorsát. Kik ezek a Mesterek, vagy földönkívüliek ebben a könyvsorozatban?
COBRA - Ezek a Felemelkedett Mesterek.
Aaron - Azzal folytatja, hogy Baird Spalding az 1930-as évek végén előadások keretében folytatta munkásságát és jelentős szerepet játszott a spirituális közösség életében világszerte. Tudsz még egyéb információval is szolgálni Mr. Spaldingről, Cobra?
COBRA - Valójában őt a Felemelkedett Mester, St. Germain választotta ki arra, hogy közzétegye a Felemelkedett Mesterek tanításainak egy részét abban az időben. Nagymértékben hozzájárult akkor a tudatosság növeléséhez, megérteni a Felemelkedett Mestereket, valamint azt a helyzetet.
Aaron - Aztán azzal folytatja: ezekben a könyvekben gyakran utaztak különböző templomokhoz. Egy hatalmas templomhálózat létezett a bolygón. Hogyan segít ez a hálózat stabilizálni a Föld energiáját?
COBRA - Tulajdonképpen ez a hálózat az agarthai hálózat része. Ez természetesen nagyban segít stabilizálni a planétát, és alapjában véve enélkül a hálózat nélkül a bolygó felszíne jelen pillanatban nem lenne lakható.
Aaron - E templomok közül sok megsemmisült, és a helyükre más épületek kerültek, aztán legtöbb esetben a sötét oldal használta. Mire használták eredetileg ezeket a templomokat?
COBRA - A Fény lehorgonyzása.
Aaron - Azt mondtad, hogy az Esemény után még több Istennő templom épül majd.
COBRA - Igen.
Aaron - Van erről bővebb információ is, amit megoszthatsz velünk?
COBRA - Jelen pillanatban nincs. Még nincs, de a megfelelő időben ezt az információt is meg fogom osztani.
Lynn - A történelem során léteztek olyan teremtményekről szóló beszámolók, akik nem halnak meg, hanem évszázadokon keresztül fennmaradnak és a világ körül utaznak, és befolyásolják a történelmet, vagy "csodákat" visznek véghez, miközben emberként viselkednek. Hogyan függ ez össze a Távol-Kelet Mestereivel, vagy mennyire hitelesek ezek a beszámolók?
COBRA - Igen, ez nagyon is összefügg velük, mivel azok az emberek, akik felemelkedtek, nem halnak meg, ez pedig ugyanannak a történetnek a része.
Aaron - Ismered Wayne Herschel munkásságát a http://thehiddenrecords.com/ oldalon?
COBRA - Egy bizonyos fokig igen.
Aaron - Rengeteg felfedezést tett, miszerint az ősi megalitikus helyek a Plejádok csillagtérképei. Ez így van? Tudnál valamit mondani legfőképp a Marson lévő Cydonia-régióról, valamint a piramisokról Abu-Szírban, Tikalban stb.? Ezek a Plejádok csillagtérképei?
COBRA - Igen, a munkája, azt mondanám,hogy a munkájának ez a része egész helytálló. Nem az összes csillagállás pontos úgy, ahogy ő azokat ábrázolja, de az alap gondolat, amit képvisel, az nagymértékben igaz.
Aaron - Azt is tudod, hogy Egyiptom és más társadalmak bikaláb szimbóluma a Plejádok szimbóluma-e, valamint hogy a denderai zodiákus központi szimbóluma valóban a Plejádok-e?
COBRA - Igen.
Lynn - A belső föld lakói 3D-ben vagy 4D-ben élnek?
COBRA - Meg szeretném kérdezni, hogyan definiálnád a 3., vagy a 4. dimenziót?
Lynn - A 3D-t úgy értem,hogy emberek, mint mi, 4D pedig, mint az asztrál sík.
COBRA - Fizikai lények élnek a belső földben.
Lynn - Rendben, akkor ettől 3D-ssé válnak, vagy 4D-sek is lehetnek?
COBRA - Tulajdonképpen mind 3., mind 4. dimenziósak. Fejlett tudatosságúak, de fizikai testtel rendelkeznek.
Lynn - Emlékszem, Corey mondta azt, hogy valójában a 4D és a többi mind fizikai dimenziók (és így láthatóak is). Nem ugyanolyan, mint az asztrál sík. Ez azt jelenti, hogy a síkok (asztrál, éteri stb.) nem ugyanolyan dimenziók. A dimenziók inkább a lények tudatosságának rezgési fokához köthetőek, így a kölcsönhatásban lévő anyag csak lágyabb lesz, de látható marad. Ez igaz így, Cobra?
COBRA - Igen, alapjában véve, létezik fizikai anyag, asztrális anyag, mentális anyag. A teremtésnek különféle síkjai vannak. A tudat mindig jelen van minden ilyen szinten. Mindenkinek van asztrál teste. Mindenkinek vannak érzelmei. Az hogy ezek az érzelmek hogyan tisztulnak, vagy fejlődnek, határozza tulajdonképpen meg egy adott lény egyéni tudatállapotát.
Aaron - A földönkívüli társadalmak hogyan teremtik meg és tartják fenn az erkölcsi értékeket vallások és hitrendszerek nélkül, miután a "jó" és a "rossz" csak relatív értelmezések, melyek bármelyik pillanatban megváltoztathatóak?
COBRA - Nem értek ezzel egyet. Alapvetően a jó és a rossz tisztán látható a lélek belső szemével. Nincs szükség rendőrségre, vagy egyéb erkölcsi intézményre, vallásra, hogy tudjuk, mi a jó, vagy rossz. (értem, köszönöm.)
Lynn - Valaki azt szeretné tudni, hogy miért az "Esemény" megnevezés lett kiválasztva valami olyasmi helyett, mint a "mérföldkő", vagy ehhez hasonló?
COBRA - Azért lett ez a kifejezés kiválasztva, mert ez beindít bizonyos asszociációkat, amelyeknek nincsen töltése, hanem semlegesek.
Lynn - Képesek leszünk egy bizonyos ponton egyenlővé válni más csillagrendszerek lényeivel?
COBRA - Attól függ, melyik csillagrendszer lényeiről beszélünk. Kicsit pontosabban kell feltenned a kérdést, máskülönben nem tudom megválaszolni.
Lynn - Melyik csillagrendszerből jöttek az arabok?
COBRA - Nem úgy érkeztek egy bizonyos csillagrendszerből, mint egy faj. Olyan egyének voltak, akik különféle csillagrendszerekből jöttek és abba a fajba inkarnálódtak.
Lynn - Ez a kérdező a türk nyelvű etnikai csoporttal folytatja. Ők egy adott helyről érkeztek? (az azeriek, kazahok, türkmének, stb.)
COBRA - Vegyes volt ott a helyzet, de sok arkhón beavatkozás történt abban a bizonyos etnikai csoportban.
Lynn - Folytatja a sort a Tai-Kadai nyelvi, etnikai csoportokkal (úgy mint a thai, lao, shan stb.)
COBRA - Erre nem tudok válaszolni, nem ismerem ezeket.
Lynn - Aztán tudni szeretnének a dánokról, finnekről, németekről és lengyelekről. Ők egy bizonyos csillagrendszerből érkeztek?
COBRA - Ez nem így működik. Alapjában véve az történik, hogy az emberek egyénileg inkarnálódnak a különféle csillagrendszerekből, nem csoportosan, vagy egy nemzetként. (Rendben, ez érthető.)
Aaron - Thiaoouba nevű bolygóval kapcsolatosan kérdezik, hogy az erről a bolygóról származó lények "Wingmakerek"-e?
COBRA - Nem.
Aaron - Van valami más esetleg, amit el tudsz róluk mondani?
COBRA - Volt egy könyv erről a bizonyos fajról, és ha érdekel ez a történet, elolvashatod a könyvet. Az én nézőpontom szerint, ez nem olyan fontos. Lásd: http://galactic.no/rune/thaoeng.html
Lynn- Kik vagy mik a nagylábúnak (Bigfoot, Sasquatch) nevezett lények?
COBRA - Ők annak az evolúciónak a részei, amely a felszíni lakosság evolúciójával párhuzamosan ment végbe.
Lynn - Ők a belső földből származnak, vagy a második dimenzióból?
COBRA - Sokuk kapcsolatban volt a belső földdel, de nem mindannyiuk. Néhányuk szimplán a bolygó felszínén élt.
Lynn - Milyen céllal érkeztek ők a Földre?
COBRA - Csupán, hogy megtapasztalják az életet.
Lynn - Úgy tűnik, képesek eltűnni, amikor szükséges, és ez eléggé hallható zajjal jár, ami olyan, mint egy nagy reccsenés, vagy roppanás. Ez hogyan működik náluk?
COBRA - Nem tudom megerősíteni, hogy valóban ez történik. Az én nézőpontom szerint ezek csak szóbeszédek. (Értem.)
Lynn - Rokonságban állnak velük az emberek bármilyen módon?
COBRA - Igen, távoli rokonságban. (Köszönjük Cobra.)
Aaron - Iránt a világ "rosszfiújaként" tartják számon az állítólagos nukleáris programjával és a "Halált a nyugatra" jelmondatával. Cobra, mi Irán jelenlegi helyzete? Ezek agymosott emberek, akiket arra manipulálnak, hogy a világ gonoszai legyenek, vagy ez inkább csak a nyugati médiahírek újabb propagandája?
COBRA - Nyilvánvalóan a nyugat propagandája, mivel Irán nem akarja a cabal diktátumait betartani, ezért feketíti be ennyire a nyugati média. (Értem, köszönöm.)
Lynn - Tudom, hogy Izrael népe nem a Netanyahu-féle politika és kormányzat képviselője. Cobra, mondanál valamit Izrael helyzetéről, az USA-val való kapcsolatukról, a palesztinokkal való küzdelmükről, valamint Irán felé tanúsított agressziójukról?
COBRA - Egyszerűen ugyanaz a cabal hálózat irányítja Izraelt, amely az Egyesült Államokat is, és nagyon szoros kapcsolatban állnak és ugyanazzal a politikával rendelkeznek. (Értem, köszönöm.)
Aaron - Cobra, el tudnád magyarázni a drakonidák és a reptiliánok közötti különbséget?
COBRA - Azt mondanám, hogy a drakonidák inkább mentálisan működnek, képesek tervezni, stratégiákat létrehozni, míg a reptiliánok inkább érzelmi alapon működnek, és csak reagálnak.
Lynn - Ha Yaldabaoth a plazma megnyilvánulása az elsődleges anomáliának, akkor milyen más dimenziókban létezik még az elsődleges anomália? És hogyan nyilvánul meg Yaldabaoth a fizikai dimenzióban, ha abban is megmutatkozik?
COBRA - Yaldabaoth csak egy plazma entitás, és nem az egyetlen megnyilvánulása az elsődleges anomáliának. Az elsődleges anomália mindenhol ott van, az összes dimenzióban, és különféle módon nyilvánul meg. Néha igen finoman, néha pedig elég erősen, tehát azt mondanám, hogy ez csak egy erő, amely az evolúció erejével ellentétes.
Lynn - Tehát másik dimenziókban is plazma entitásként mutatkozik meg?
COBRA - Nem.
Lynn - Hány dimenziót érint ez az entitás?
COBRA - Ez csak egy plazma entitás. Alacsony szintű tudatossággal rendelkezik.
Lynn - Negyedik dimenziós, vagy az alatti?
COBRA - Nem próbálnám meg dimenziókban leírni, mert az csak nagyon összezavarná az embereket. (Rendben, köszönöm!)
Aaron - Yaldabaoth egy érző lény, vagy egy mesterséges intelligencia? Vagy mindkettő?
COBRA - Érző lény, de ahogy már mondtam, alacsony tudatosságú.
Aaron - Lehet az az oka annak, hogy a Yaldabaoth entitás nem tűnik el, hogy a felszínen, vagy a felszín alatt egy csoport akváriumban tartja a kicsinyét, amit őrök vesznek körül?
COBRA - Nem, nem, nem!
Aaron - Azt mondtad, hogy nem szeretnél több kérdést megválaszolni Yaldabaoth-tal kapcsolatban?
COBRA - Beszélhetünk róla, csak másképpen.
Aaron - Lehet, hogy ez egy érzékeny témát érintő kérdés, de létezik egy weboldal, amely mutatja a Yaldabaoth Univerzális feloszlatását. 2016. decemberében indult a csápok 19%-os eltávolításával. 2017. február 19-ére a csápok 100%-a el lett távolítva. Március végéig Yaldabaoth fennmaradt részének 10%-a került feloszlatásra. Április végére még 38% tűnt el. Május végére pedig még 8% lett eltávolítva. Aztán e hónap 23.-tól, ami múlt héten volt, csupán 4%. Így még maradt 40%. Ezzel a mostanira lelassult 4%-os havi aránnyal, még 10 hónapba telik eltávolítani a Yaldabaoth többi részét. Cobra, pontosak ezek az adatok? Tudnál nekünk felvilágosítást adni a Yaldabaoth feloszlási sebességének jelenlegi problémáiról?
COBRA - Nos, nem erősíthetem meg, vagy tagadhatom ennek a blognak a hitelességét. Az embereknek a saját útmutatásukat kell megtalálniuk ezzel kapcsolatban. Nem fogok semmiféle százalékot megadni, először is azért nem, mert ezt nem lehet lineárisan százalékban kifejezni, másrészről pedig, még ha rendelkeznék is ezzel az információval, nem lenne túl hasznos nyilvánosan közzétenni. (Igen, jó tudni!)
Lynn - A chimera áll a ranglétra tetején az arkhónok felett?
COBRA - Igen.
Lynn - Azt mondják, hogy a chimera emberi és földönkívüli fajok keveréke. Ez így igaz, vagy ha nem, akkor tudnál nekünk mondani valamit az eredetükről?
COBRA - Az Androméda galaxisból érkeztek és emberi testet öltöttek. Humanoid földönkívüli fajok, és jelenleg emberi testben élnek a bolygó felszínén.
Lynn - Tudsz beszélni a Földön megmaradt chimera csoport erejéről és számáról?
COBRA - Azt mondanám, hogy kevesebb, mint 200-an vannak most a bolygó felszínén. (Értem, ezt jó tudni. Köszönjük!)
Aaron - Kik azok a fekete szemű gyerekek, vagy emberek?
COBRA - Nem tudom megerősíteni ezek létezését sem.
Aaron - A második kérdés pedig, hogy ők a caballal dolgoznak-e együtt? Ugyanaz a válasz, gondolom.
COBRA - Igen.
Lynn - A Fényerőket érintő kérdésekkel folytatom. Négy ilyen kérdésünk van. Rendben?
COBRA - Igen, az utolsó négy legyen.
Lynn - Létezik egy földalatti metró, vagy vonatjárat, mely néhány katonai bázist, teszt-, valamint nukleáris fegyver telephelyeket, uránium bányászatokat köt össze. Ez még mind működik a Fény irányításával, vagy néhány földalatti bázis már megsemmisült?
COBRA - Valójában sok ilyen metróhálózat létezett, amely különféle föld alatti helyeket kötött össze, és azt mondanám, hogy egy bizonyos hálózat ezek közül már régen üzemen kívül lett helyezve. Egy másik hálózat nemrég lett lekapcsolva, és a még működésben lévőknek csak töredékei vannak a chimera csoport kezében. A többi mind a Fényerők irányítása alatt áll.
Lynn - Szóval léteznek használatban lévő alagutak, melyek a Fényerők felügyelete alatt állnak, igaz?
COBRA - Igen, természetesen.
Lynn - Kinek az irányítása alatt áll most a vonatjárat? A Fény- vagy a sötét erőknek?
COBRA - A Fényerőknek.
Lynn - Van különbség a föld alatti, valamint a földfelszín alatti ("szubterrán") között?
COBRA - Lényegében a kettő ugyanaz.
Lynn - Ennek a rendszernek mekkora hányada érhető el az agarthai hálózat számára? Vagy ők egy teljesen más föld alatti utazásra alkalmas rendszerrel rendelkeznek? Tudsz erről beszélni?
COBRA - Sok saját rendszerrel rendelkeznek, melyek közül néhány teleportáción alapul, néhányuk pedig még ingavonat alapú. De időnként használják ezeknek a rendszereknek azon részeit is, melyeket felszabadítottak a sötétek irányítása alól.
Lynn - Köszönjük Cobra, hogy ma velünk voltál és számtalan új témában adtál rengeteg nagyszerű választ, amiket még korábban nem érintettünk. Örömmel hallunk felőled jövő hónapban ismét, és nagyon várjuk a következő alkalmat.
Aaron - Még egyszer, köszönjük Cobra.
COBRA - Igen. Köszönöm, nagyon köszönöm nektek. És mindenkit arra szeretnék bátorítani, hogy tartsa a vízióját és együtt győzedelmeskedni fogunk!
Befejezésül szeretnék az egész csapatnak köszönetet mondani, hogy lehetővé tette, ennek az interjúnak a létrejöttét.
És Cobrának, hogy szíves vendégünk volt. Az ő honlapja: http://2012portal.blogspot.com/
Aaronnak, a riportertársamnak, hang és szerkesztő technikusunknak
A Cobra Kérdések Csapatnak, Shawnnak, Robnak, Kikonak és Felipének
DOV-nak a főcímdalért: Voices of the World
DaNell-nek a írott verzióért
Untwine-nak a modulációért
Dane-nek a színfalak mögött
és az összes nagyszerű hallgatónknak!
És sose feledjétek... Mi vagyunk a Világ hangjai
Zene: Voices of the World ( A Világ Hangjai)
Utóirat
Mit tehetnek a Fénymunkások, ha elektromágneses támadások érik? Hogyan védjék meg magukat? Ki segíthet nekünk?
Cobra az alábbi módszert javasolja mindannyiunk számára általánosságban, mint legjobb védelmi metódust jelen pillanatban. Ez egy csodálatosan alkalmazható meditáció, annak ellenére, hogy egy kis gyakorlást igényel az elsajátítása, és oly sok módon az emberek hasznára válik!
Sok szerencsét ezzel TZ
http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2017/05/helyzetjelentes-20170422-i-hivatkozasa_1.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése